Demótermés


Meglestem az elmúlt időszak legjobbjait, párat ki is válogattam lentebb, azokat érdemes meglesni.

Érdekelt, hogy az elmúlt években mennyit változott a scene és merrefele tart. A meglátásom az, hogy a klasszikus értelemben vett demók (azaz technikai manőverek vizuálisan előadva :)) már semmi újdonsággal nem szolgálnak, kihalófélben is vannak, főként PC-n, Amigán még úgy ahogy él. Ha a vizualitásra helyezzük a hangsúlyt, akkor van egy-két igen pofás darab a legjobbak között, főleg, amelyek a klasszikus értelemben vett animációkból táplálkoznak, azonban bár demo szintjén labdába rúhgatnak, a legtöbbjük egy közepes egy vagy kétemberes anim mellett már megbukna. Az olyan demók, amik a vizualitás és a klasszikus demótechnikák között lavíroznak, eléggé esetlenek. Raytrace ugráló kockáktól 10 éve leestem volna a székről, most, főleg, hogy a művészi oldala teljesen előtérbe került, maximum annyit tudok mondani rá, hogy szép, Mayában 10 perc megcsinálni, de azért nem rossz.

Szóval érdekes, hogy merrefele megy ez az egész. A gyökerei miatt megvannak a normái ennek a művészeti ágnak, de valahogy úgy érzem, hogy maga sem tudja mit kezdjen ezzel. Legnagyobb érv a realtime mellett az szokott lenni, hogy kis helyen elfér és persze az, hogy valós időben számol. Tekintve, hogy a legtöbb ilyen demó nem fut a PC-men max youtube-on tudom megnézni, és hogy animációs művészeti ágnál sokat nem számít, hogy valós idejű-e vagy sem, mint inkább a kapott kép, nos ez a két érv nem igazán áll stabil lábakon mégha úgy is tenkintünk rá, mint pl a "mozaikrakásra", ugyanis ott is kell hoznia ugyanazt a vizualitást, csak mellette megbámuljuk a technikát is, az első nélkül mit sem ér a második. Érdekes az, ahogy a scene megpróbálja a rokon művészeteket felszívni (fényképezés, grafika, animáció stb), de valahogy teljesen nem tud megújulni. Van egy tippem arra, hogy ez azért van, mert még az a generáció nem jött el, amelyik már csak a vizualitást fogja nézni, és így ad neki egy löketet, mivel ha megnézem a pouet-en a legjobbakat, akkor azok bizony mind régi scenerek, sőt akadnak olyanok, akik az elmúlt 15 évet végigtolták.

Summa summárum, sok a duma, itt vannak a demók, vigyétek, egyétek, ez van, ezt kapjátok:

Debris - Farbrausch [demo]
http://www.youtube.com/watch?v=wqu_IpkOYBg

Elevated by RGBA and TBC [4k intro]
http://www.youtube.com/watch?v=_YWMGuh15nE

Stargazer - Orb & Andromeda [demo]
http://www.youtube.com/watch?v=5u1cqYLNbJI

Starstruck by The Black Lotus [demo / Atari Falcon & Amiga 1200]
http://www.youtube.com/watch?v=6nnW8JvtMko

1995 - Kewlers and MFX [demo]
http://www.youtube.com/watch?v=IGx2uBNkxdc